Nagysármás

Nagysármás (Sărmașu, Sarmen)
Nagysármás címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Maros
Rang	város
Községközpont	Sărmașu
Beosztott falvak	Lista Báld Bánffytanya (Maros megye) Csehtelke Kissármás Lárga Marocháza Titiána
Polgármester	Ioan Mocean (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám	547515
Körzethívószám	0x65[1]
SIRUTA-kód	119242
Népesség
Népesség	3546 fő (2011. okt. 31.)[3] +/-
Magyar lakosság	1097 (18%, 2021)[4]
Község népessége	6186 fő (2021. dec. 1.)[2]
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 45′ 13″, k. h. 24° 10′ 00″46.753611111111, 24.16666666666746.753611°N 24.166667°EKoordináták: é. sz. 46° 45′ 13″, k. h. 24° 10′ 00″46.753611111111, 24.16666666666746.753611°N 24.166667°E
Nagysármás weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagysármás témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nagysármás (románul Sărmașu, németül Sarmen) város Romániában, Erdélyben, Maros megyében, a Mezőségen.

Fekvése

Marosvásárhelytől 47 km-re Észak-Nyugatra, Kolozsvártól 59 km-re Keletre, a Mezőségi-patak bal partján fekszik.

Nevének eredete

A sárma 'kígyóvirág' (más neveken zöldcsík vagy vigaszvirág) szó képzős alakja. Első említése 1311-ből való (Sarmas). Később Saramas (1329), Osarmas (1402), Sarmas hungaricalis (1438), Magyar Sarmas (1467).

Története

1703-ban éves vásár tartására nyert szabadalmat.^[5] A helyi románság körében 1798-ban hajtották végre a vallási uniót.^[6] 1839-ben román lakosságú falu volt a Teleki család birtokában.

1849 tavaszán a helyi Vasile Obreját és Ioan Călățelt lázítás és gyilkosság vádjával Kolozsvárt halálra ítélték.

1894–1895-ben a magyar kormány a Teleki családtól megvásárolt, 3910 holdas birtokra 127 református magyar telepes családot költöztetett Veszprém vármegyéből, főként Adásztevelről, Balatonkeneséről, Rédéről, Nyárádról, Adorjánházáról, Tapolcafőről, Tótvázsonyból, Nagypiritről, Nemesvámosról és Kupról. Mivel közülük sokan otthagyták a telkeiket és visszaköltöztek falujukba, később engedélyezték, hogy az üres telepesföldeket a környező megyékből érkező magyarok foglalják el. 1910-re a telepes családoknak már csak 36%-a volt dunántúli származású, a többség az erdélyi megyékből, főként a mezőségi Marosszék falvaiból érkezett.

1901-ben Kolozs vármegye egyik járásának a székhelyévé nevezték ki. 1904-ben gyógyszertár nyílt benne.^[7]

Környékét nevezték a „Göring-hasnak”, amelyet az 1940-es második bécsi döntésnél döntőbíráskodó náci Németország a fontos kissármási földgázlelőhely miatt hagyott Románia birtokában.^[8] Miután a betörő magyar hadsereg 1944. szeptember 5-én ideiglenesen elfoglalta a települést és a magyar tábori csendőrség összegyűjtötte Nagy- és Kissármás 126 zsidó lakosát, szeptember 16. éjjelén, a magyar honvédség Pusztakamarás határában legyilkolta őket. A cselekedetükre felsőbb utasítás nem volt, a helyi magyarokkal együtt az üresen maradt zsidó házakat kifosztották.^[9][10]

1952 és 1960 között rajonközpont volt. 1999-ben Ilie Bucur ortodox lelkész, egyben a Nagy-Románia Párt helyi elnöke engedély nélkül itt állította föl Ion Antonescu eredetileg Marosvásárhelyre szánt mellszobrát. Amikor 2002-ben, Eckstein-Kovács Péter interpellációja nyomán elrendelték a szobor eltávolítását, a pópa a műemléki védelem alatt álló ortodox fatemplom tornácára helyezte át azt. A szobrot még ugyanazon év során ellopták.

2003-ban városi rangot kapott.^[11]

Lakossága

1850-ben 745 főből 645 volt román, 59 cigány és 39 magyar nemzetiségű; 704 görögkatolikus, 35 római katolikus és 6 református vallású.
1910-ben 2101 lakosából 1326 volt magyar és 762 román anyanyelvű; 1147 református, 765 görögkatolikus, 115 római katolikus, 51 zsidó és 18 evangélikus vallású.
2002-ben 3877 lakosából 1988 volt román, 1539 magyar és 343 cigány nemzetiségű; 2175 ortodox, 1159 református, 403 adventista, 64 görögkatolikus és 27 római katolikus vallású.

2011-ben 3546 lakosából 1764 volt román, 1285 magyar és 383 cigány anyanyelvű. A beosztott falvakkal a teljes népesség 6942 fő.^[12]

Látnivalók

• Az ortodox fatemplom a 19. században épült.
• A református templom neogótikus stílusú, 1901–1902-ben épült, Czigler Győző terve alapján.

Híres emberek

• Teleki Sándor (1821–1892) a koltói birtokos, Petőfi barátja, Sármáson töltötte gyerekkorának nyarait. Édesapjának, Teleki Jánosnak, itt Erdély-szerte híres mintagazdasága volt.
• Itt született 1901-ben Liviu Rusu esztéta, pszichológus, kutató és irodalomkritikus, aki Kolozsváron halt meg 1985-ben.
• Itt született 1904-ben Csőgör Lajos magyar fogorvos, a Magyar Népi Szövetség egyik vezetője, a Bolyai Tudományegyetem rektora, orvosi író és közíró, aki 2003-ban halt meg Budapesten.
• Itt élt és szolgált Hermán János református lelkész, „a Mezőség apostola”.
• Itt született 1930-ban Szűcs Olga erdélyi magyar újságíró, szerkesztő, fordító.
• Itt született 1947-ben Ion Mircea költő és író, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 1968-ban alakult „Echinox” egyetemi kulturális folyóirat egyik alapító tagja.

Gazdasága

Földgázkitermelés, bútorgyártás, téglagyártás.

Jegyzetek

Források

• Lovas Sándor: A legujabb állami telepitések Magyarországon. Bp., 1908
• Hermán János: Magyar hatás a nagysármási románság életében. Ethnographia, 1944
• Soós László: A nagysármási telepítés megszervezése (1893–1901). Agrártörténeti Szemle, 1987, 3–4. sz.
• Hermán János: Szórványban. In Nagy Ödön – Hermán János – Nyitrai Mózes: Palástban. Marosvásárhely, 2001

További információk

• A városi önkormányzat honlapja (románul)
• Kovács Szabolcs. A nagysármási zsidók meggyilkolása (1944. szeptember 16–17.) – Magyarok, románok és zsidók a magyar katonai megszállás időszakában (pdf), Clio Kötetek 4. (magyar nyelven), Budapest: Clio Intézet. ISBN 978-615-6231-02-4 (2021). Hozzáférés ideje: 2022. január 14. 
• Nagysármási zsidók – egy közösség kiirtása, transindex (magyar)
• Balázs Lajos: Nagysármási gyülekezeti krónika. In Vetési László (szerk.): A Mezőség apostola: Emlékkötet Hermán János nagysármási református lelkészről és mezőségi szórványmissziós szolgálatáról. Kolozsvár: Polis, 2022, 120–139. o.
• Teleki Sándor: Emlékezzünk a régiekről. Bukarest: Kriterion, 1973