Szászy Béla

Szászy Béla
igazságügyi minisztere
Hivatali idő
1919. augusztus 7. – 1919. augusztus 15.
ElődJuhász Nagy Sándor
UtódBaloghy György

Született1865. november 26.
Pócsmegyer
Elhunyt1931. június 17. (65 évesen)
Budapest

GyermekeiSzászy István
Foglalkozás
A Wikimédia Commons tartalmaz Szászy Béla témájú médiaállományokat.

Szászy Béla (Pócsmegyer, 1865. november 26. – Budapest, 1931. június 17.) magyar jogász, az MTA levelező tagja (1931). Fia, Szászy István (1899–1976) jogász, az MTA tagja.

Életpályája

Szülei Szászi István lelkész és Poór Etel voltak.[1] 1888-ban a budapesti tudományegyetemen jogtudomány doktori oklevelet kapott. 1889–1892 között Kecskeméten jogakadémiai tanár volt. 1892-ben a bíróság szolgálatába lépett, majd az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályára került. 1913–1918 között miniszteri tanácsosi rangban dolgozott. 1918–1919 között, valamint 1919–1931 között államtitkár volt. 1919. augusztus 7-től augusztus 15-ig Magyarország igazságügyminisztere volt. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

Jelentős a Magyar Magánjog Törvénykönyvének tervezetével (1928) kapcsolatban kifejtett munkássága, mellyel lényegesen befolyásolta a bírói gyakorlatot is. Bizonyos vonatkozásokban felismerte a közjog-magánjog felosztás tarthatatlanságát, egyébként azonban a törvénykönyv általa irányított tervezete – az általános politikai helyzetnek megfelelően – számos retrográd vonatkozást is (házassági vagyonjog, öröklési jog, hitbizományi jog stb.) tükröz.

Művei

  • Az alapítvány létrejötte (Budapest, 1906)
  • Az alapítvány létrejövetelének kérdése a bírói joggyakorlatban (Budapest, 1916)
  • A nemibetegek kötelezõ gyógykezeltetésének kérdése (Budapest, 1917)
  • Magyarország magánjogi törvénykönyvének törvényjavaslatáról (Budapest, 1928)
  • Korunk jogfejlődésének irányát jelző eszmék (Budapest, 1930)

Jegyzetek

  1. Pócsmegyer-leányfalui ref. egyházközség keresztelési anyakönyve, 25/1865. folyószám. Familysearch.org

Források

  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
  • Névpont.hu
  • http://mtdaportal.extra.hu/ADATBANK/MAGYAR%20POLITIKAI%20LEXIKON/MPL_1_SZ.pdf

További információk

  • Kolozsváry Bálint: Emlékbeszéd (MTA Emlékbeszédek, 22. Budapest, 1934)
  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.
  • A magyar legújabb kor lexikona. Szerkesztette: Kerkápoly M. Emil. Budapest, 1930.
  • Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. ISBN 963-9257-15-X  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Budapest, MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
  • Révai új lexikona XVII. (Sz–Toa). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2006. ISBN 963-955-636-X  
  • Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. ISBN 963-547-414-8  
Előző
Juhász Nagy Sándor
Magyarország igazságügy-miniszterei
1919
Következő
Baloghy György
Sablon:Magyarország igazságügy-miniszterei
  • m
  • v
  • sz
Az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc alatt
Az Osztrák–Magyar Monarchiában
Az I. Magyar Köztársaság alatt
A II. Magyar Királyság alatt
A II. Magyar Köztársaság,
majd a Népköztársaság alatt
A rendszerváltás után
(III. Magyar Köztársaság)
Nemzetközi katalógusok
  • jog Jogportál
  • politika Politikaportál