Rabatinszky Mária

Karel Klíč karikatúrája

Rabatinszky Mária, Rabatinszky Mária Jozefina, külföldön: Marie von Rabatinsky (Csáklyó, 1844. június 25.[1]Párizs, 1873 után) opera-énekesnő (koloratúrszoprán).

Életútja

Az Abaúj megyei Csáklyón született, ahol apja Rabatinszky János gróf Barkóczy Jánosnak volt az erdőmestere, anyja Kajzer Mária. Kassára meent, ahol nagynénje nevelte fel, a Szepsi-út 5. számú házában. Ezután Ernstné Kaiser Jozefa vitte Bécsbe a konzervatóriumba, ahonnan a bécsi operához szerződtették, mint primadonnát. 1862. szeptember havában tűnt fel egy hangversenyen; szerepelt a Népszínházban is, utoljára 1866. március 24-én lépett fel mint Gilda (Rigoletto). A Nemzeti Színház tagjaként ő volt az első magyar Oscar (Verdi: Az álarcosbál). 1865. július havában négy évre a bécsi operához szerződött, ahol november 23-án mutatkozott be, az udvari operában, Meyerbeer Ördög Róbertjében. Itt mint koloratúrénekes, Marie Wilt elődje volt. 1873. március 25-én Bécsben az Ágoston-rendi (Szent Augusztin) templomban férjhez ment Zachariás János (Johann Paul Zacharias, szül. 1824. nov. 20.) berlini/thüringiai gyároshoz[2][3] és lelépett a pályáról, majd Nordhausenbe költözött. Férje halála után Párizsban élt, ahol festőművészettel foglalkozott.

Jegyzetek

  1. Sókúti r.k. keresztelési anyakönyv, 1844. év.
  2. A Bécs St. Augustin róm. kat. plébánia házassági anyakönyve, 25/1873. folyószám. 164. old.
  3. Fővárosi Lapok 1873. március 28., / 72. szám.

Források

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Magyar színházművészeti lexikon
  • Magyar színművészeti lexikon
  • Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai I-XXIV. Abaúj-Torna vármegye és Kassa. (Kassa művelődése c. fejezet)
  • Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai / ABAUJ-TORNA VÁRMEGYE ÉS KASSA. / HIRES HÁZAK ÉS HIRES LAKÓIK.
  • Eisenberg, Ludwig: Ludwig Eisenberg's großes biographisches Lexikon der deutschen Bühne im XIX. Jahrhundert, Leipzig, 1903 795. old.

További információk

  • Aetas, 2008 (23. évfolyam) 3. szám • TANULMÁNYOK • Kövér György: A magánélet titkai és a napló (Nők, szerelem, házasság Kállay Béni életében) (03_84. oldal)
Nemzetközi katalógusok