Péterffy András

Péterffy András
2015-ben (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
2015-ben (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
Született1946. október 30. (77 éves)
Monor
Állampolgárságamagyar
HázastársaSzakáts Ildikó
(h. 1974–)
Foglalkozása
  • filmrendező
  • operatőr
  • előállító
Iskolái
KitüntetéseiBalázs Béla-díj (2012)

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Péterffy András (Monor, 1946. október 30. –) filmrendező, operatőr, producer, egyetemi tanár.

Életpályája

1966–1971 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának angol-magyar szakos diákja volt. 1972–1976 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió operatőr szakos hallgatója volt. 1976 óta a Mafilm operatőre. 1988 óta az ELTE videókommunikáció szakvezető egyetemi tanára. 1991–1994 között a Movi igazgatója volt. 1996–2001 között a Magyar Televízió közművelődési főszerkesztője volt. 2005–2007 között a Magyar Televízió főmunkatársa volt.

Az EBU (European Broadcasting Union Education Committee) tagja. Az Euromozaik Alapítvány elnöke, a Magyar Történelmi Film Közalapítvány kurátora. A MADE és a FILMKÖR vezetőségi tagja, zsűritag több fesztiválon (Japan Prize, Basel Educational Filmfestival). A Filmtett szerkesztőbizottsági tagja, valamint a Filmművész Szövetség tagja.

Családja

Szülei: Dr. Péterffy Gusztáv orvos (1903–1969)[1] és Borsányi Mária. Három testvére van: Ágnes, Ágoston és István.[1] 1974-ben házasságot kötött Szakáts Ildikóval. Két gyermekük született; Borbála (1979) és Bálint (1981).

Filmjei

  • Adalék (1974)
  • Larkin (1975)
  • A tárgyilagos kép (1977)
  • Képek kettős keretben (1979)
  • Leleplezés (1979)
  • Térmetszés (1979)
  • Iskolapélda (1980)
  • Hol vagyok én? (1981)
  • Nyom nélkül (1982)
  • Holtpont (1983)
  • Látomás az üveggyárban (1983)
  • Eszterlánc (1985)
  • Itt már nem lakik senki (1987)
  • A magam ura… (1988)
  • Békesség e háznak (1989)
  • Ki is ez az ember tulajdonképpen? (1990)
  • A misszió (1991)
  • Embernagy szobrok (1991)
  • A kincskereső iskola (1992)
  • Fedél a fejönk felett (1993)
  • Kincskereső iskola (1995)
  • A jövendő számon kér… (1995)
  • István, a szent király (2000)
  • Északföld (2001)
  • A függöny mögött (2001)
  • A brassói pályaudvar (2002)
  • Európa közepe (2002)
  • Játék-film (2002)
  • Ásványok és emberek (2003)
  • Brassói pályaudvar (2004)
  • Levél a csillagvilágba (2004)
  • Az egyelemű halmaz (2005)
  • A vaddió árnyéka (2005)
  • Sínjárók (2007)
  • A neveletlen falu (2007)
  • Millennium szobrásza (2009)
  • JazzEmber (2010)
  • A leghosszabb film (2012)

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. a b Édesapja gyászjelentése. [2013. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 14.)

Források

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk

  • http://edutech.elte.hu/magunkrol/oktatok/[halott link]
  • http://edutech.elte.hu/regi/oneletrajzok/P%e9terffyAndr%e1s%20CV.pdf[halott link]
  • Filmkatalógus.hu
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1976-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1976-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Andorai Péter •  Blaskó Balázs •  Bordán Irén •  Dóczi János •  Fabó Györgyi •  Holl Zsuzsanna •  Kánya Kata •  Ádám Tamás •  Nagyidai István •  Papadimitriu Athina •  Vitéz László

Osztályvezető tanár: Simon Zsuzsa

Bánfalvy Ágnes •  Cseke Péter •  Dunai Tamás •  Fehér Ildikó •  Fekete Gizella •  Katona Ágnes •  Kerekes Valéria •  Mihályi Győző •  O. Szabó István •  Polyák Zsuzsa •  Rupnik Károly •  Saárossy Kinga •  Vándor Éva •  Sinkovits-Vitay András

Osztályvezető tanár: Szinetár Miklós, Babarczy László
Színházrendezők
Bohák György •  Csiszár Imre •  Darida Miklós •  Gali László •  Rencz Antal •  Szurdi Miklós •  Varsányi Anikó
Osztályvezető tanár: Major Tamás
Film- és televíziós operatőrök
Bánhegyi István •  Buglya Sándor •  Haraszti Zsolt •  Hollós Olivér •  Máriássy Ferenc •  Máthé Tibor •  Péterffy András •  Vékás Péter
Osztályvezető tanár: Illés György
Évfolyamok · 1969 · 1970 · 1971 · 1972 · 1973 · 1974 · 1975 · 1976 · 1977 · 1978 · 1979 · 1980 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap