Kossányi Béla

Kossányi Béla
Született1894. február 13.
Libetbánya
Elhunyt1968. november 2. (74 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti temető (745-34. fülke)[1][2]
A Magyar Országos Levéltár igazgatója
Hivatali idő
1949 januárja áprilisa
ElődJánossy Dénes
UtódEmber Győző
Sablon • Wikidata • Segítség

Kossányi Béla (Libetbánya, 1894. február 13. – Budapest, 1968. november 2.) magyar történész, levéltáros, 1949-ben a Magyar Országos Levéltár főigazgatója.

Kossányi Béla
Nem található szabad kép.(?)
Kossányi Béla arcképe

Élete

Budapesten szerzett bölcsészdoktori fokozatot, majd 1918-ban levéltárkezelői oklevelet. A következő évtől fogva az Országos Levéltár levéltári tisztje, majd 1923-ban levéltárnok lett, később főlevéltárnokként dolgozott. 1942-ben az Országos Levéltár főigazgató-helyettese, 1937 és 1943 között pedig a Történelmi Társulat titkári, majd 1946-ig főtitkári minőségében működött. 1949-ben a Magyar Országos Levéltár főigazgatója volt.

Jelentős szerepe volt a két világháború közötti időszakban a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásában, tagja volt a Magyar Mickiewicz Társaságnak.[3]

Haláláról beszámolt a Népszabadság.

Főbb művei

  • Az úzok és kománok történetéhez a XI–XII. században (Századok, 1924);
  • Polonais et Hongrois (Paris, 1930).

További információk és irodalom

  • Kossányi Béla. mnl.gov.hu (Hozzáférés: 2015. november 21.)
  • Borsa Iván: K. B. (Századok, 1969. 1. sz.);
  • Ember Győző: K. B. (Levélt. Közl., 1968. 2. sz.);
  • Varga Endre: K. B. (Levélt. Szle, 1968. 3. sz.).
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.

Jegyzetek

  1. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  3. Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.

Források

Sablon:A Magyar Országos Levéltár vezetői
  • m
  • v
  • sz
A Magyar Országos Levéltár, az Új Magyar Központi Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár vezetői
A MOL
főlevéltárnokai
és főigazgatói
Pauler Gyula (1874–1903) · Óváry Lipót (1904–1908) · Nagy Gyula (1909–1912) · Csánki Dezső (1912–1932) · Dőry Ferenc (1932–1934) · Herzog József (1934–1941) · Jánossy Dénes (1942–1949) · Kossányi Béla (1949) · Ember Győző (1949–1978) · Varga János (1978–1990) · Buzási János (1990–1992) · Lakos János (1992–1997) · Gecsényi Lajos (1997–2002) · Koroknai Ákos (2002–2003) · Gecsényi Lajos (2003–2009) · Reisz T. Csaba (2010–2011)
Az ÚMKL
főigazgatói
Réti László (1970–1975) · Korom Mihály (1975–1978) · Káposztás István (1978–1979) · Verő Gábor (1979–1989) · G. Vass István (1988–1992)
Az MNL
főigazgatói
Mikó Zsuzsanna (2012–2017) · Szabó Csaba (2017–)
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 166441592
  • PIM: PIM95897
  • ISNI: 0000 0001 1384 6193