Kamarás Gyula

Kamarás Gyula
Életrajzi adatok
Születési névScheifler Gyula Ödön
Született1914. július 30.
Bácsalmás
Elhunyt1968. május 31. (53 évesen)
Budapest[1]
SírhelyFarkasréti temető
HázastársaSívó Mária
GyermekeiMihály
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem

Kamarás Gyula IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
Sablon • Wikidata • Segítség

Kamarás Gyula (Bácsalmás, 1914. július 30.[2] – Budapest, 1968. május 31.) színész, rendező.

Élete

Scheifler Ede vasúti állomásfelvigyázó és Posch Ilona fia. 1936-ban elvégezte a Színiakadémiát, majd Debrecenbe szerződött Horváth Árpád társulatához. Később rövidebb ideig Budapesten a Vígszínház és a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja is volt. 1943-tól került újra a Vígszínház társulatába. A második világháborút követően számos helyen megfordult: Nemzeti Színház, Vígszínház, a Rádió színtársulata, Vidám Színpad, Ifjúsági Színház, a Petőfi Színház, Jókai Színház. 1960-tól már rendezőként a Néphadsereg Művészegyüttesének lett tagja. Az 1960-as évek közepén a győri Kisfaludy Színházban is rendezett.

1939-től szerepelt filmekben, a Sárga rózsa férfi főszereplője volt 1940-ben.

Főbb szerepei

  • Hamlet (Shakespeare)
  • Bánk bán, Biberach (Katona J.: Bánk bán)
  • Petrucchio (Shakespeare: Makrancos hölgy)

Főbb rendezései

  • Hašek–Burian: Švejk
  • Shakespeare: Hamlet
  • Bródy Sándor: A tanítónő
  • Bíró L.: Sárga liliom
  • Gorkij: Ellenségek
  • Euripidész: Trójai nők

Jegyzetek

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 4.)
  2. Születési bejegyzése a bácsalmási polgári születési akv. 212/1914. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  

További információk

  • Kamarás Gyula (magyar nyelven). Hangosfilm. (Hozzáférés: 2018. május 14.)
  • Kamarás Gyula (magyar nyelven). ISzDb. (Hozzáférés: 2018. május 14.)
Sablon:A Színművészeti Főiskola 1936-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színművészeti Főiskola 1936-ban oklevelet szerzett hallgatói
Bölcsföldi Sári  •  Harkányi Ödön  •  Kamarás Gyula  •  Kovács Aladár  •  Lázár Lóránd  •  Lukács Margit  •  Mártonfi Viktor  •  Pataky Jenő  •  Sas Piroska  •  Sennyei Vera  •  Szendrey Ilona  •  Szeleczky Zita  •  Szendrő József  •  Szilassy Ibolya  •  Ujlaky László
Nemzetközi katalógusok