Kökény Ilona

Kökény Ilona
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929)
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929)
Született1888. április 7.
Gyula[1]
Elhunyt1947. július 1. (59 évesen)[2]
Budapest VIII. kerülete
Állampolgárságamagyar
HázastársaGábor Andor (1913–1919)
Foglalkozásaszínész

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Kökény Ilona témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kökény Ilona (Gyula, 1888. április 7. – Budapest, Józsefváros, 1947. július 1.)[3] magyar színésznő.

Életpályája

Kökény Károly szabómester és Mártony Erzsébet lánya. 1905-ben végezte el az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját. 1906-tól kezdett játszani, eleinte az Intim Színház, majd a Modern Színpad, később pedig az Andrássy úti Színház tagja lett. A magyar kabaréművészet megalapítóinak egyike, kora népszerű komikája volt. Sikereit remek humorának, kitűnő jellemábrázoló képességének, valamint egyéni hangjának és temperamentumának köszönhette. Partnere volt Salamon Bélának. Közel negyven filmben is feltűnt az 1930-as évek végétől.

Magánélete

Házastársa Gábor Andor volt, akivel 1913. április 6-án Budapesten, a Terézvárosban kötött házasságot, ám hat évvel később elváltak.[4]

Filmjei

  • Pufi, az aszfaltbetyár (1914)
  • Három pár cipő (1918) - suszterné
  • Tilos a gyerek (1919 - rövid játékfilm) - anya
  • Timár Liza (1918) - Timárné
  • A király­né huszárja (1935) - Döbrököziné Meluzina
  • Sportszerelem (1936) - Rácz Klementin, levelezési osztályvezető
  • Pesti mese (1937) - vevő a kalapszalonban
  • Úrilány szobát keres (1937) - Ilka néni, Klári nagynénje
  • A leányvári boszorkány (1938) - vendég az eljegyzésen és a cirkuszban
  • Nincsenek véletlenek (1938) - Füredy Nagy Zita anyja
  • Vadrózsa (1938-39) - Bártfainé, vendég
  • 5 óra 40 (1939) - szomszédasszony
  • Pénz áll a házhoz (1939) - vendég az eljegyzésen
  • Tökéletes férfi (1939) - Csatáriné
  • Bercsényi huszárok (1939) - Róza néni, Piri anyja, vendég a bálon
  • Mátyás rendet csinál (1939)
  • A nőnek mindig sikerül (1939) - Kucseráné, a féltékeny feleség
  • Mária két éjszakája (1940) - Solymárné Ella, képmegrendelő
  • Zavaros éjszaka (1940) - vendég az eljegyzésen
  • Pénz beszél (1940) - Sári, Dárday Ottó rokona
  • Pepita kabát (1940) - Pöszméte Jolán, tornatanárnő, egy pepita kabátos hölgy
  • Vissza az úton (1940) - Kovács Péterné barátnője
  • Akit elkap az ár (1941) - Feketéné
  • Havasi napsütés (1941) - szanatóriumi beteg
  • Egy tál lencse (1941) - Emília, Kagits György rokona
  • Ne kérdezd, ki voltam (1941) - vendég az írói találkozón
  • Köl­csönkért férjek (1941) - szállóvendég
  • Csákó és kalap (1941)
  • Intéző úr (1941)
  • Régi keringő (1941) - Hajnal Ilka, öltöztetőnő
  • Gentryfészek (1941) - Bárányné, Kovácsné barátnője
  • Kádár kontra Kerekes (1941) - úrvezető felesége
  • Egy asszony visszanéz (1941-42) - hölgy a golfpályán
  • Tavaszi szonáta (1942) - Gereben Tibor édesanyja
  • Szép csillag (1942) - intéző felesége
  • Szakítani nehéz dolog (1942) - "Méltóságos asszony"
  • Kétezerpengős férfi (1942) - Ila, fehérnemű árus, Klári barátnője
  • 5-ös számú őrház (1942) - bálozó hölgy
  • Fráter Loránd (1942) - Felleghy színigazgató felesége
  • Estélyi ruha kötelező (1942) - Dupont felesége
  • Katyi (1942) - Csóti Lajos anyja
  • Jómadár (1943) - Annie, cukrászné
  • Tilos a szerelem (1943) - Szorgosné Kucsma Rózsika, házmesterné
  • Fe­kete leves (1943, rövid) – anyós
  • Kettesben (1943) - Zsuzsa anyja
  • Boldog idők (1943) - hölgy a kesztyűboltban
  • A látszat csal (1944)
  • Éjféli keringő (1944) - Dombay Ágnes, a táncosnő nagynénje
  • A három galamb (1944) - Trosztné
  • Egy pofon, egy csók (1944) - Panni néni, házvezetőnő
  • Rémhír (1944, rövid propaganda)
  • Üsd pofon! (1944, rövid propaganda) – Börgöndiné Juci
  • Aranyóra (1945)

Jegyzetek

  1. Freebase-adatdump. Google
  2. Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. július 12.)
  3. Halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 1369/1947. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 31.)
  4. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 399/1913. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 13.)

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Magyar életrajzi lexikon

Külső hivatkozások

Sablon:Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának növendékei
Ács Rózsi  •  Acsay Rezső  •  Ágay Irén  •  Ákos Erzsi  •  Albert Erzsi  •  Apor Noémi  •  Árkosi Matild  •  Bakay Lajos  •  Balajthy Andor  •  Balassa Erzsébet  •  Balázs István  •  Bálint György  •  Ballai István  •  Balogh Böske  •  Balogh Rózsa  •  Bánházy Teréz  •  Bánhidy Ilona  •  Baracsi Ferenc  •  Báthory Elza  •  Béhr Matild  •  Beke Alice  •  ifj. Beregszászy Béla  •  Berlányi Jenő  •  Biczó Margit  •  Bihari József  •  Bihari László  •  Bilicsi Tivadar  •  Biller Irén  •  Bokor Mária  •  Boray Lajos  •  Bornemissza Éva  •  Bozóky István  •  Bölöni Kiss István  •  Budai Ilona  •  Csáky Paula  •  Cserna Brigitta  •  Csillag István  •  Csók István  •  Csonka Endre  •  Csorba István  •  D’Arrigo Kornél  •  Darvas Ernő  •  Deák Sándor  •  Deésy Mária  •  Demján Éva  •  Dénes Ervin  •  Dózsa István  •  Éliás Gyula  •  Eöry Erzsi (Elisa Garde)  •  Erdélyi Mihály  •  Erdész Irén  •  Erdődi Lili  •  Erdődy Kálmán  •  Fait Gizella  •  Falus István  •  Fátyol Hédi  •  Fehér Artúr  •  Fejes Teri  •  Fekete Pál  •  dr. Fellegi Tamás (Tom Felleghy)  •  Fenyő Emil  •  Fenyves Sándor  •  Fenyvesi Gábor  •  Fesztoráczy Kató  •  Fink Forgács Kálmán  •  Fodor Arthur  •  Füredi József  •  Füzess Anna  •  Gaál Annie  •  Gaál Béla  •  Gaál Franciska  •  Gabányi Erzsébet  •  Gálfy László  •  Gárdonyi Vilma  •  Gencsy Éva  •  Gervay Magda  •  Gonda László  •  Gozmány György  •  Görög Mara  •  Guba Emma  •  Gyöngyi Jolán (Baksay Judit)  •  Győrvári János  •  Hajagos Károly  •  Halassy Iván  •  Hamvay Lucy  •  Harmath Jenny  •  Harsányi Miklós  •  Havas Gertrúd  •  Hegyi Péter  •  Heinrich Antalné Becker Béby  •  Heltai Andor  •  Herczeg Tessza  •  Hetés György  •  Hódy Gitta  •  dr. Hosszú Zoltán  •  Huszár Pufi  •  Ignáth Gyula  •  Ihász Lajos  •  Ihász László  •  Iványos Miklós  •  Jákó Amália  •  Jávor Ervin  •  Jávor Pál  •  Juhász László  •  Juhász Rózsi  •  Jurik Júlia  •  Justh Gyula  •  Kabók Győző  •  Kalla István  •  Kalmár Pál  •  Kamilly Judit  •  Károlyi István  •  Károlyi Judit  •  Kaszás László  •  Kátay Endre  •  Katona Teréz  •  Kemény Erzsi  •  Kende Mária  •  Kényes Manci  •  Kerényi Gabi (Kiorán Hermin)  •  Keresztessy Mária  •  Kertész Gábor  •  Kéry Gyula  •  Kis József  •  Kiss Anikó  •  Kiss Bazsa  •  Komáromy Rózsi  •  Kondor Ernő  •  Kontz István  •  Kormos Ferenc  •  Kovács Dénes  •  Kovács Gizi (Jámbor Ferencné)  •  Kovács Kató  •  Kozák László  •  Kozma Andor  •  Kökény Ilona  •  Kőmíves Erzsi  •  Köpeczi-Boócz Lajos  •  Körmendy Kató  •  Körösztös István  •  Kőváry Gyula  •  Ladomerszky Margit  •  Lándory Mária  •  Láng Alfréd  •  Lantos Edith  •  Laudon József  •  Lázár Mária  •  Lelkes Ágnes  •  Lészay Kató  •  Losonczy Zoltán  •  Madaras Vilma  •  Major Ilonka  •  Makai M. Mihály  •  Márffy Vera  •  Márkus Ferenc  •  Márkus Lajos  •  Márkus Rózsa  •  Marsi Gizi  •  Marsovszky Lívia  •  Martinek Ilona  •  Marton Endre  •  B. Marton Erzsi  •  Máthé Erzsi  •  Máthé István  •  Mátrai József  •  Mattyasovszky Zojka  •  Mende Klára  •  Mensáros László  •  Mészáros Aranka  •  Mikó István  •  Morócz Gabriella  •  Morvay Drági  •  Nádor Zsigmond  •  Nagy Béla  •  Nagy Emmi  •  Nagy Mata  •  Németh Marika  •  Németh Romola  •  Németh Thyra  •  Oláh Ferenc  •  Oláh Zoltán  •  Orsolya Erzsi  •  Örkényi Éva  •  Paál Erzsi  •  Paál László  •  Pákozdy Ferenc  •  Pálfi Blanka  •  Pálos György  •  Palotai Mária  •  Pándy Lajos  •  Papp Ibolya  •  Papp István  •  Pártos Erzsi  •  Pártos Klári  •  Patkós Irma  •  Pécsy Dénes  •  Perényi Sári  •  Péter Gizi  •  Pethes Ferenc  •  Petrán (Csányi) Gyula  •  Petráss Sári  •  Radó Sándor  •  Radó Teri  •  Ragályi Elemér  •  Raskó Baba (Kiss Ilona)  •  Rasofszky Juci  •  Rédey-Radó Nelli  •  Regőczi Erzsébet  •  Regős Péter  •  Révész Ilonka  •  Révész Imre  •  Révész Jenő  •  Rezsnyi Aurélné (Mezey Kresszy)  •  Róbert Mária  •  Rolkó József  •  Ruttkay Mária  •  Sándor István  •  Sándor Iza  •  Sarlós Viola  •  Sárossy (Szüle) Mihály  •  Scsigulinszky Károly  •  Sebő Miklós  •  Selley Miksa  •  Serényi Éva  •  Siklósy Éva  •  Simándi József  •  Simay István  •  Simor Ottó  •  Sólyom Janka  •  Somody Kálmán  •  Somogyi Nusi  •  Somogyvári Rudolf  •  Sopronyi Lili  •  Stella Gyula  •  Sugár László  •  Sugár Sári  •  Szamosi Ilona  •  Széll József  •  Széplaky Endre  •  Szigethy Irén  •  Szigeti Jenő  •  Sziklay József  •  Szilágyi Marcsa  •  Szömörkényi Franciska  •  Szügyi Zoltán  •  Takács Margit  •  Teleki Ilona  •  Timár Ila  •  Titkos Ilona  •  Tolnay Andor  •  Török Erzsébet  •  Trillap Ilona  •  Beleznay Unger István  •  Uray Tivadar  •  Vadnai Andor  •  Várady Pál  •  Várnai Zseni  •  Vay Ilus  •  Veress Irén  •  Verzár Zoltán  •  Vidor Ferike  •  Vígh Manci  •  Zách János  •  Zólyomi Jenő  •  Zsoldos Andor
Nemzetközi katalógusok