Györgyfalva

Györgyfalva (Gheorghieni)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Kolozs
Község	Erdőfelek
Rang	falu
Községközpont	Erdőfelek
Irányítószám	407272
SIRUTA-kód	57617
Népesség
Népesség	1325 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	867 (2011)[1]
Népsűrűség	2,27 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	583 m
Terület	583 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 42′ 50″, k. h. 23° 41′ 19″46.713929, 23.68853446.713929°N 23.688534°EKoordináták: é. sz. 46° 42′ 50″, k. h. 23° 41′ 19″46.713929, 23.68853446.713929°N 23.688534°E
Györgyfalva weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Györgyfalva témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Györgyfalva (románul: Gheorghieni, 1930-ig és a köznyelvben máig Ghiurfalău, németül: Gergesdorf) magyar többségű falu Romániában, Kolozs megyében.

Fekvése

Kolozsvártól hat kilométerre délkeletre fekszik. Határában kiterjedt gyümölcsösök találhatók.

Nevének eredete

Nevét temploma középkori védőszentjéről, Szent Györgyről kapta. Először 1332-ben említik villa Georgii, majd 1384-ben Gyurgfalva néven.

Története

A helybéliek szerint a falu nem a mostani helyén terült el valaha. Keletebbre feküdt, ám az első tatárjáráskor lakóinak el kellett menekülniük. Egy György nevű pásztor mentette meg őket a veszélytől és talált új, alkalmas letelepedési helyet a most is látható Falukútja körül. Ez az emlék annyira eleven, hogy a falu határában egy területet mai is Várhegynek, egy másikat pedig Templomdombnak neveznek. Utóbbi oldalában egy forrás található, állítólag ebbe lökték be a régi Györgyfalva templomának harangját.

A 15. században sok kisnemesi család birtoka volt. Római katolikus plébániáját 1748-ban a kolozsvári ferencesek szervezték újra.^[2]

1848-ban önállóan egész nemzetőrszázadot állított ki.

1859 és 1928 között ide, falusi nevelőszülőkhöz helyezték ki a kolozsvári lelencgyermekeket. 1890-ben 120 ilyen gyermek élt a faluban.^[3] A györgyfalvi lányok ugyanakkor keresettek voltak Kolozsvárt mint háztartási cselédek.

A tagosítást az 1870-es években hajtották végre. Csak a négyfordulós földek váltak magánbirtokká, a messzibb eső területek közösségi tulajdonban maradtak. 2516 holdnyi határából 700 holdat a Haller család birtokolt. Mivel határa szűkös volt, gazdái földeket béreltek a szomszédos falvak határában is. 1928-ban kezdtek el kaszával aratni.

1903–1904-ben innen telepítették a karai Újtelepet és Bodrogot.

Néprajza

A falut a régebbi magyar néprajztudomány Kalotaszeg peremfalvaként tartotta számon. Ma inkább egy Kalotaszeg és a Mezőség között elterülő magyar néprajzi kistáj, az ún. Erdőalja egyetlen, napjainkban is életképes magyar közösségeként írják le.^[4] Ehhez a kistájhoz tartoznak még az innen települt kolozskarai és bodrogi magyarok, Ajton és Kolozspata református magyarsága, valamint a múltban Rőd, Kolozsbós nemesei és Szamosfalva magyar lakói is. A györgyfalviak a szűkebben értett Kalotaszeg falvaival korábban nem házasodtak, házasodási körük az imént említett falvakra terjedt ki, amelyek viselete is hasonló volt.

Népviseletük, bár egyes vonásaiban bizonyos hasonlóságot mutat a kalotaszegi viselettel, összhatásában eltér attól. Ma már ezt a viseletet csak kivételes ünnepnapokon veszik fel.

A díszes női viselethez hozzátartozik a párta, melyet a lányok konfirmációra kapnak s melyet fejközépre helyezve viselnek. A női ing mejjét, kézelőjét, gallérját piros, fekete, sárga pamutfonallal varrják ki. Az ingre öltik a fekete bársonyból készült, elöl-hátul hímzett mellényt, a lájbit. Nagyobb ünnepeken a lájbi helyett a díszesebb mejrevalót veszik fel, amely fehér báránybőrből készül és amelyet piros irha rátét, valamint dúsan hímzett virágmotívum díszít. A fersing csak ünnepnap és kizárólag napsütéses időben viselik. Borúsabb ünnepnapokon a szoknyát veszik fel. A fersing vagy a szoknya elé kötik a sokféle változatú kötőt, amit ruhának neveznek. A lányok az ünnepi viselethez zöld tulipánokkal ékesített piros csizmát hordanak. Az öltözetet többsoros, színes gyöngysor egészíti ki. Kis piros gyöngy, bordó faragott gyöngy és lejáró szines gyöngy.

A konfirmált legények ünnepi öltözete az apró ráncokba lerakott bűgatya, amely régen házivászonból, ma gyolcsból készül. Az oldalvarrás mentén fekete , sárga vagy szürke pamutfonallal széles és nagyon változatos mintákból(fehéreses, asztalláb, rózsa és S) álló díszítést varrnak. Az ünneplő ing anyaga otthon készült vászon, melynek hátát, gallérját, kézelőjét és ingujját fekete-sárga fejtővel díszítik. Az ingre a legények is felöltik a leányokéhoz hasonló merevalót, a bűgatya elé pedig hímzett selyemkötőt, bordó, rózsaszín, zöld surcot kötnek. A legényviselet kiegészítő eleme a nyakravaló. Anyaga fekete klott, melyet dús hímzéssel és a két végén rojttal díszítenek. Kalapjukba a legények a leányoktól kapott bokrétát tűzik, mely nyáron élő, télen pedig „csináltvirág”-ból készül. A virágokba söprűszerű díszt, „tollút” tesznek. Györgyfalván az első világháború végén jött divatba a „pasi” bekecs, melyet a férfiak a hidegebb időkben öltöttek magukra. Az öregek megjegyzése szerint, akiknek nem nagyon tetszett az új ruhadarab, ilyen öltözetet valamirevaló ember nem vesz fel, ebben csak amolyan „pasik” járnak. Ez a gúnynév rajta is maradt a ruhadarabon és ezzel együtt terjedt el.

Régebben divatban volt a bútorok festése is Györgyfalván, de ma már alig él ez a hagyomány. A festett bútor a menyasszony hozományához tartozott, kivéve az ágyat, amit a vőlegénynek kellett megcsináltatnia.

A györgyfalviak életében jeles napnak számított a Szent Márton-nap, a nagypéntek, valamint a Szent György-napi búzaszentelés. E napon ünneplőbe öltözve, a templomi zászlókkal kivonultak a határba, s ott a pap megáldotta a zsenge búzamezőt, kérve az eget, hogy mentse meg a termést a jégtől, a csapásoktól. „Azóta sincs olyan búzatermés, mióta elmaradt ez a hagyomány” – vallják a faluban.

A faluban egy igen sajátságos temetkezési szokás is kialakult. Azok, akiknek nincs lehetőségük beton síremléket emeltetni az elhunytaiknak, kimennek a falu határába, ott kereszt alakban kiemelnek néhány gyeptéglát – pontosan meghatározott, hogy hányat – s e zöld téglákkal veszik körül a sírhalmot; az egyes elemeket botokkal erősítve egymáshoz. Az ilyen sírokra nem kerül sem fakereszt, sem pedig sírkő – jelöletlen marad a sír.Fel rástolyák a sirt.

Népessége

• Református egyháza az 1770-es években, Pata filiával együtt 161 férfi és 170 női hívet számlált.
• 1850-ben 1174 lakosából 905 volt magyar, 234 román és 31 cigány nemzetiségű; 829 református, 244 görögkatolikus és 101 római katolikus vallású.
• 1900-ban 1680 lakosából 1482 volt magyar és 198 román anyanyelvű; 1216 református, 223 római katolikus és 213 görögkatolikus vallású.
• 2002-ben 1077 lakosából 961 volt magyar és 109 román nemzetiségű; 822 református, 114 római katolikus és 107 ortodox vallású.

Látnivalók

• Római katolikus templom. A reformációt követően a reformátusoké, majd 1748-tól ismét a katolikusoké lett. 1570-ben átépítették. A templomban több középkori építészeti részlet maradt fenn (kőkeretes ablak, sekrestyeajtó, a toronyaljba falazott kőkeretes nyílás). Tornyának, melynek tetejét hagyma alakú sisak zárja le, három harangja van.
• Református temploma 1887-ben, tornya 1912-ben épült.

Gazdasága

Mezőgazdaságát meghatározza a nagyváros közelsége. Több generáció óta termesztettek gyümölcsöt és zöldséget Kolozsvár piacára. Már a 19. században is rendszeresen trágyázták a földeket és a juhtartás fő hasznának a kosarazó trágyázást tartották. Újabban virágkertészettel is foglalkoznak. Emellett felnőtt lakóinak túlnyomó többsége – legalábbis 1990 előtt – kolozsvári munkahelyeken is dolgozott.

Oktatás

A faluban nyolc osztályos, magyar tannyelvű általános iskola és magyar óvoda működik.

Ismert emberek

• Itt született 1940. március 19-én Venczel János grafikusművész.

Jegyzetek

Források

• dr. Kós Károly: A Mezőség néprajza. I–II., Marosvásárhely, 2000 (A könyvben nagyon sok györgyfalvi anyag található az 1940-es évekből.)
• Ajtay Ferenc: Kolozsvár környékének kirándulóhelyei. Kolozsvár, 2002
• Istvánfi Gyula – Veöreös András: Erdélyi római katolikus templomok. Budapest, 2002
• Balogh Balázs – Fülemile Ágnes: Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen. Budapest, 2004

Külső hivatkozások

• Györgyfalvi viselet Archiválva 2011. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
• Györgyfalvi legényes (a felvétel első részében).
• Györgyfalvi legényes, verbunk és csárdás (1983-as filmfelvételen)

Kapcsolódó szócikkek