Fiúegyüttes : Ismertebb fiúegyüttesek, Kapcsolódó szócikkek, Források Wikipédia, a szabad enciklopédia

Fiúegyüttes

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

A fiúegyüttes, más néven fiúcsapat vagy fiúbanda (angolul boyband) a popzenei együttesek egyik fajtája, amely 3-5, ritkábban 6 fiatal (tizen- vagy huszonéves) férfiból áll. Dél-Koreában létezik 13 tagú fiúegyüttes is, a Super Junior. Létezik olyan fiúcsapat is, amelynek a tagjai testvérek (pl. The Jackson 5, Bee Gees, Jonas Brothers).

Szűkebb értelemben azokat a (fiatal vagy nagyon fiatal) férfiak alkotta együtteseket nevezik fiúegyüttesnek (fiúbandának stb.), melyeket a zeneipari menedzserek többnyire tudatosan és „mesterségesen” szerveztek abból a célból, hogy a kiskamasz- ill. kamasz lányközönség szórakoztató zene iránti igényeit kielégítsék. A tagokat általában úgy válogatják össze, hogy jó külsejűek legyenek, valamint megjelenésükben és énekhangjukban is különböző karakterek legyenek, a minél szélesebb rajongótábor érdekében. A tagok általában kevéssé tudnak hangszereken játszani, viszont a kitűzött feladathoz elegendő tehetséggel énekelnek és táncolnak. Előfordul ugyan, hogy valamely tag hangszeren is játszik, de általában a hangszeres részeket kísérőzenészek játsszák, akik a háttérben maradnak, illetve hivatalosan nem lesznek az együttes tagjai, esetleg rendszeresen változnak. Az igen kötött tematika és a számtalan szövegírói, zenei és imázsbeli klisé („kigombolt ingben lengeted a tenyered”), a playback használata és hasonló jelenségek miatt a „fiúzenekar” szónak ebben a szűkebb értelmezésben némi pejoratív mellékíze is van. A jelenség a fénykorát a nyolcvanas-kilencvenes években élte, főképp Angliában és az Egyesült Államokban. Legfőbb célközönségüknek a tizenéves lányok számítanak. A felállásból adódóan nem szokás frontembert kiemelni, bár a legtöbb esetben van olyan tag, aki első számú közönség kedvencnek számít. Az ezredforduló óta nyugaton sokat veszített a népszerűségéből, ugyanakkor Dél-Koreában és Japánban egész szórakoztatóipari rendszer épült a fiúcsapatokra.

A műfaj a rendszerváltást követően, a nyugati tömegkultúra felgyorsult beáramlásával hamar megjelent Magyarországon is. A kilencvenes években több producer is menedzselt fiú- és lányegyütteseket.

Tágabb értelemben fiúegyüttesnek tekintenek olyan együtteseket is (pl. The Beatles, Tokio Hotel, Első Emelet, Depeche Mode (a nyolcvanas évek elején), Pet Shop Boys), amelyek ugyan hangszeren játszó zenészekből (is) állnak, egyik tagjukat (leggyakrabban az énekesüket) frontemberként kiemelik, de tagjai ugyancsak – jellemzően fiatal – férfiak, és főként kamaszlányok körében népszerűek, bár a rajongótáborban is vannak különbségek. Például a populárisnak nevezhető rockegyütteseket (pl. Omega, Republic, Edda Művek, Kispál és a Borz, külföldön Bon Jovi, AC/DC) leginkább – a fiatal vagy középkorú – férfiak kedvelik.