Eurocon

Az Eurocon egy évente megrendezett sci-fi találkozó.

Első alkalommal 1972 nyarán rendezték meg Triesztben, Olaszországban, ekkor alakult meg a European Science Fiction Society is. Kezdetben kétévente ismételték meg a találkozót, majd évi gyakoriságra váltottak. Minden Eurocon fontos momentuma az ESFS közgyűlése, melyen minden ország két-két küldöttel vesz részt – ennek során dől el többek közt, hogy két évvel később ki rendezheti meg az Eurocont.

Kronológia

Az 1985-ös Eurocon Rigában lett volna, de törölték. 1992-ben Zágrábban tartották volna a rendezvényt, de a háború miatt Freudenstadt-ba tették át. 1998-ban nem volt Eurocon.

Magyar vonatkozások

  • 1974 júliusában a grenoble-i Eurocon találkozón a Galaktika a legjobb európai science fiction magazin címet kapta.
  • 1988-ban Budapesten tartották az Eurocont, akkor Erich von Däniken volt a díszvendég.
  • 2005 augusztusában a glasgowi Eurocon találkozón a Galaktika elnyerte a legjobb magazinnak járó díjat.
  • 2007 szeptemberében a koppenhágai Eurocon találkozón Szélesi Sándor kapta az European Science Fiction Society legjobb szerző díját. Ugyanitt F. Tóth Benedek az Encouragement Award[1] elismerést érdemelte ki.
  • 2008-ban a moszkvai Eurocon találkozón Antal József kapott Bátorítás Díjat.
  • 2009-ben a Fiuggiban rendezett találkozón a Metropolis Media a legjobb európai sci-fi kiadó elismerésben részesült.
  • 2011-ben a 33. találkozón Németh Attila a legjobb fordítónak járó Hall of Fame-díjat kapta.[2] A legjobb elsőkönyves szerzőknek az országok jelölése alapján Encouragement-díjat adtak át. Magyarországról Kovács Ákos vehette át ezt a Vágyálmok ligája című könyvéért.
  • 2012-ben a Márki István Zágrábban Bátorítás Díjat vehetett át.[3]
  • 2013-ban a kijevi találkozón Burger Istvánnak ítélték a legjobb szerkesztőnek járó díjat.

Jegyzetek

  1. Bátorítás Díj a Mellékhatás kötetéért.
  2. Kiosztották az ESFS európai SF-díjait – Németh Attila az év fordítója!
  3. Veszprém a „magyar Da Vinci-kódban”

Források

  • SFportal.hu
  • Az ESFS hivatalos honlapja
  • Sci-fi Sci-fi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap