Abt Antal

Abt Antal
Életrajzi adatok
Született1828. november 4.
Rézbánya
Elhunyt1902. április 2. (73 évesen)
Kolozsvár
Ismeretes mintfizikus
Pályafutása
Szakterületfizika
Kutatási területföldmágnesesség, termoelektromosság
Munkahelyek
Kolozsvári M. Kir. Ferenc József TEnyilvános rendes tanár, dékán, rektor
A Wikimédia Commons tartalmaz Abt Antal témájú médiaállományokat.

Abt Antal (Rézbánya, 1828. november 4. – Kolozsvár, 1902. április 2.) fizikus, egyetemi tanár, a földmágnesesség kutatója.

Életrajz

Középiskolai tanulmányait Nagyváradon kezdte a premontreieknél, majd Szegeden fejezte be a piaristáknál. 1850 és 1856 között mérnöki tanulmányokat folytatott, majd fizikát tanult a bécsi egyetemen, majd 1860-ig Ungváron tanított. 1860-tól Budán, az egyetem főgimnáziumában tanított. 1870-ben Budapesten doktorált fizikából Jedlik Ányos irányításával. 1871–1872-ben a pesti tudományegyetem kísérleti fizika tanszékén magántanár. 1872-től az újonnan alapított kolozsvári egyetemen a kísérleti fizika első nyilvános, rendes tanára. A szakmai munka mellett háromszor lett a Matematikai és Természettudományi Kar dékánja, sőt, az 1883/84 tanévben ő volt az egyetem rektora. Sírja a Fiumei úti sírkertben található.

Munkássága

Kutatási területe a földmágnességgel, termoelektromossággal és szikrakisülésekkel kapcsolatos. Legnagyobb érdeme a kolozsvári kísérleti fizikai iskola megteremtése volt. Jól felszerelt laboratóriumot rendezett be, hasznos segédkönyveket fordított le, illetve dolgozott át az egyetemi hallgatók számára.

Cikkei az Annalen der Physikben jelentek meg.

Cikkei

  • A pesti egyetem ásványtárában levő földpátok jegeczsorozatai és az idevonatkozó két jegeczrendszer (Pest, 1873)

Könyvei

  • Kísérleti természettan (Kunzek nyomán, Pest, 1863)
  • A föld delejességének meghatározása (Budapest, 1878).

További információk

  • Csopei László: Abt Anta, Természettudományi Közlöny, 1903.
  • Gábos Zoltán: A harmadik erdélyi egyetem fizikusai, Természet Világa különszáma Archiválva 2013. augusztus 18-i dátummal a Wayback Machine-ben

Források

  • História – Tudósnaptár
  • Magyar életrajzi lexikon
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 188159474177927661284
  • PIM: PIM39515
  • Fizika Fizikaportál
  • Erdély Erdély-portál