A bor

A bor (Falusi történet három felvonásban)

Az első kiadás címoldala
Adatok
Szerző	Gárdonyi Géza
Műfaj	népdráma
Eredeti nyelv	magyar

Szereplők	Baracs Imre Baracsné Szunyog Juli Baracs Matyi Eszter Pákozdi Mihály Szunyog Rozi özvegy Szunyogné Göre Gábor
Cselekmény helyszíne	Lepénd

Premier dátuma	1901. március 29.
Premier helye	Nemzeti Színház, Budapest

A bor Gárdonyi Géza 1901-ben írt háromfelvonásos népdrámája, színműírói munkásságának legjelentősebb darabja. Megírásakor Gárdonyi sok tekintetben nem tudott elszakadni prózaírói mivoltától, így a mű fordulatos cselekményekben, feszültségfokozó dramaturgiai elemekben nem bővelkedik. Ugyanakkor a falusi házaspár lelki viaskodását ábrázoló darabot a magyar irodalomtörténet-írás a népszínművek hagyományával szakító, a realista népdráma műfajának kibontakozásához vezető út egyik legfontosabb mérföldköveként tartja számon.

Keletkezése

A fővárosi Nemzeti Színház igazgatója, Beöthy László ösztönözte Gárdonyit és több más pályatársát egy falusi környezetben játszódó dráma megírására. Abban a reményben tette ezt, hogy a 19. században népszerű, de a századfordulóra sekélyes, szórakoztató zenés színpadi műfajjá váló népszínművek világába a kortárs szerzők újszerű társadalmi-lélektani szemlélete áttörést hozhat. Gárdonyi pályája korábbi szakaszaiban több ízben próbálkozott ugyan a színházzal, de darabjai rendszerint megbuktak. 1900. június 4-én a rábeszélésnek engedve mégis hozzáfogott A bor – első címváltozatában A bikavér – megírásához, amellyel végül sajátos körülmények között készült el. Gárdonyi sehogy nem haladt az írással egri otthonában, így vonatra ült, hogy Pestre utazzon kikapcsolódást keresni. A vonat első osztályú fülkéjében azonban rátalált az ihlet, és már Pest felé lázas sietséggel írta a darabot. Pesten másik vonatra váltott jegyet, s vonatról vonatra szállva a Budapest–Nagyvárad–Máramarossziget–Püspökladány–Szászrégen–Borszék-útvonalat bejárva, majd egyheti borszéki tartózkodás során írta meg a színdarabot. A letisztázott kézirat 1900. július 1-jére készült el, s egy héttel később a szerző át is adta Beöthynek a szövegkönyvet. A kézirat elolvasása után a színigazgató – egyúttal a darab rendezője – nem bízott a színmű sikerében. Hasztalan kérte azonban Gárdonyit a harmadik felvonás újraírására, így Beöthy halogatta a mű színpadra állítását. Kötötte azonban az egyezség és a szerzőnek adott előleg, így az 1900–1901-es évad vége felé, 1901 márciusában kelletlenül elrendelte a próbafolyam elindítását. Gárdonyi ekkor már A láthatatlan emberen dolgozott, így csak március 24-én utazott fel a fővárosba, hogy megtekintse a jelmezes főpróbát. A főpróba előadását a kritikusok kedvezőtlenül fogadták, így Gárdonyi – hogy elébe menjen a csúfos bukásnak – még aznap, március 28-án tárcát közöltetett le a Budapesti Hírlapban, amelyben a maga és a színház kapcsolatáról, a darabjához fűződő ambivalens érzéseiről írt.

A bemutató előadásra másnap, 1901. március 29-én került sor a budapesti Nemzeti Színházban, Gyenes László, Alszegi Irma, Gabányi Árpád, Rózsahegyi Kálmán, Ligeti Juliska főszereplésével, de a mellékszereplők között is a korabeli magyar színjátszás nagy alakjainak – Újházy Ede, Vizvári Gyula, Latabár Kálmán és Paulay Ede – nevével találkozhatunk. A színikritikusok néhány kivételtől – Alexander Bernát, Molnár Ferenc, Tóth Béla méltató szavaitól – eltekintve kedvezőtlenül fogadták, a közönség azonban szerette a darabot, különösen azt a harmadik felvonást, amelyben maga Beöthy sem bízott. 1902. április 1-jén ötvenedszer, 1910. december 25-én pedig századszor adták elő a darabot a Nemzetiben. 1901-ben sikerrel mutatták be a Gárdonyi-színművet Szegeden, 1902-ben Egerben, 1903. február 21-én pedig a bécsi Volkstheaterben is előadták, de az osztrák közönség előtt megbukott és tíz előadást sem ért meg a darab.

Történet

Gárdonyi az 1898-ban megjelent, saját vidéki élményein alapuló, Az én falum című elbeszéléskötet egyik novelláját dramatizálta színpadra, de a történetbe beleszőtte az 1890-es évek közepén számára nagy sikert hozó karikatúraszerű Göre-levelek alakjait is (Göre Gábor bíró uram, Durbints sógor, Kátsa cigány és mások). A darab a Göre-történetek képzeletbeli helyszínén, Lepénden játszódik. Hőse, Baracs Imre csendes, jámbor, józan életű ember, akit egy ünnepi alkalommal felesége nógat borivásra. Baracs mámoros lesz az italtól, s részeg fővel elveri a feleségét. Az asszony elköltözik otthonról, gyermeküket is magával viszi, s a darab cselekménye annak az öt hétnek a története, amelyet egymástól külön töltenek a házastársak. Nem drámai fordulatokban bővelkedő cselekmény ez, csupán a két ember önmagával és egymással való viaskodásának, rejtett érzelmeinek ábrázolása. Mindketten önérzetesek és konokok, s bár szeretik egymást, nem tudják az összebékülés módját, oktalanul játszott ridegséggel, a megbánás elleplezésével lökik egyre távolabb maguktól a másikat.

Utóélete és hatása

Gárdonyi A bor megírásával beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Szakított a népszínművek túlzó modorosságaival, a szöveg és a cselekmény alakítása során igyekezett kizárni a vidéki népet kifigurázó dramaturgiai elemeket, bár a karikaturisztikus Göre Gábor-alakok szerepeltetésének nem tudott ellenállni. Saját korábbi, 1890-es évekbeli novelláitól eltérően ebben a színpadi műben már nem idealizálta a parasztságot, hanem hibáival és erényeivel együtt mutatta meg a közönségnek, hogy a magyar paraszt gondolkodó és érző hús-vér ember. A századforduló irodalmában és városi kultúrájában, ahol a vidéki nép legfeljebb külsőségeiben megkapó kuriózum vagy megmosolyogtató egzotikum volt, mindez újszerű megoldásnak számított. Ugyanakkor A bor szerkezete is arról vall, hogy Gárdonyi elsősorban novellista volt, s az elbeszéléshez elegendő téma nem feltétlenül tölti ki egy színpadi mű kereteit. Bár a főszereplők jelleme és lelki életük ábrázolása gondos drámaírói kézről vall, a darabból azonban hiányoznak a feszültséget fokozó fordulópontok. A drámai csúcspontra már az első felvonásban sor kerül, amikor Baracsné elhagyja férjét, ám ezt követően a darab íve a végkifejletig lefelé tart, csupán néhány jelenet dramaturgiai megoldása kelt kisebb feszültséget, illetve a Göre Gábor-féle kompánia időnkénti megjelenése lop egyfajta vidám színfoltot a darabba. Ez utóbbi némely korabeli kritikus szerint az ígéretesnek induló drámát parasztkomédiává silányította, a közönség azonban kedvelte a Göre-betéteket.

A bor kedvező fogadtatásán felbuzdulva Gárdonyi az 1900-as években több további színművet írt (Annuska, 1902; Fehér Anna, 1906; Fekete nap, 1906; Falusi verebek, 1909), ezekkel azonban nem tudta megismételni korábbi sikerét. Ugyanakkor pályatársaira is hatott a paraszti világ újszerű láttatásával, az elkövetkező években részben A bor hatására és az általa megkezdett úton továbbhaladva írta meg Bródy Sándor A dada és A tanítónő, Móricz Zsigmond a Sári bíró (1910), Barta Lajos a Parasztok (1911), Tömörkény István pedig a Barlanglakók (1913) című drámáját.

Források

Pataki József: Gárdonyi mint színműíró In: Az egri remete. Szerk. Simon Lajos. Budapest: Dante. 1932, 110–114.
Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi II (Budapest, Dante, 1934, 51–64, 68–72.)
Kispéter András: Gárdonyi Géza (Budapest, Gondolat Kiadó, 1970, 112–116.)