Árvai Jolán

Árvai Jolán
Született1947. július 9.
Igrici
Elhunyt2001. december 14. (54 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszerkesztő, rendező
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (1969–1974)
KitüntetéseiBalázs Béla-díj (1993)
SírhelyeFarkasréti temető (1/3-1-1/2)[1][2]

  • weboldal
  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Árvai Jolán (Igrici, 1947. július 9. – Budapest, 2001. december 14.) magyar dokumentumfilm rendező, szerkesztő, producer.

Életpályája

1947-ben született a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Igriciben. Középiskoláit Miskolcon végezte. Felsőfokú tanulmányait pedig 1969-1974 között az ELTE magyar-népművelés és esztétika szakán folytatta.[3][4] Már ezt megelőzően, 1966-1968 között asszisztensként dolgozott a Pannónia Filmstúdióban. 1975-1999 között a Magyar Televízió előbb külsős, majd belsős munkatársa volt. Eközben, 1986-tól a Fiatal Művészek Stúdiójának volt a vezetője.[3] Kő, a víz és a kutya című filmjét független rendezőként 2001-ben készítette el, és ezzel mutatkozott be az az évi Magyar Filmszemlén is.[3]

Tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap Film és Videó Szakmai Kollégiumának és a Magyar Mozgókép Alapítvány Játékfilmes kuratóriumnak.[3]

2001-ben hosszas betegség után hunyt el.[3]

Filmjei

Több film elkészítésében vett részt.[5]

  • A térkép, a tájoló és... (kisjátékfilm), munkatárs
  • Boldog lovak (játékfilm, 1996), producer
  • Közjáték (rövid játékfilm, 1993) (TV-film), producer
  • Széljegyzetek Casanovához (kisjátékfilm, 1993), producer
  • Ördög vigye (játékfilm, 1992), producer
  • Jön a medve! (játékfilm, 1989) (TV-film), producer
  • Rock '85 (dokumentumfilm, 1985), rendező
  • Kő, a víz és a kutya (dokumentumfilm), rendező
  • Ünnep - Makk Károly és vendégei (TV-film), riporter

Díjak, kitüntetések

Több szakmai díj, elismerés tulajdonosa.[4]

Kollektív díjak

  • 1978 - Nívó díj (Csak ülök és mesélek)
  • 1980 - Nívó díj (Siker)

Önálló alkotó díjak

  • 1980 - 20. Miskolci tévéfesztivál, Kategória díj (Jazz parlando)
  • 1980 - 20. Miskolci tévéfesztivál, Kategória díj (Mindenki cirkusza)
  • 1981 - Nívó díj (Vendégek)
  • 1981 - Kritikusok díj (Szamuráj)
  • 1984 - 24. Miskolci tévéfesztivál, SZOT fődíj (Vétlenek)
  • 1988 - 28. Miskolci tévéfesztivál, Kategória díj (Rockfogyatkozás)

Produceri díjak

  • 1989 - Vezetői Nívó díj
  • 1993 - Balázs Béla díj
  • 1996 - 27.Magyar Filmszemle, Produceri díj
  • 1999 - Magyar Televízió Rt., Produceri Nívódíj

Jegyzetek

  1. https://www.epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  3. a b c d e Szakmai életrajza. (Hozzáférés: 2011. szeptember 3.)
  4. a b Televíziós Művészek Társasága. (Hozzáférés: 2023. október 20.)
  5. Adatlapja a port.hu-n. (Hozzáférés: 2011. szeptember 3.)

További információk

  • Hivatalos oldal Szerkesztés a Wikidatán
  • Árvai Jolán a PORT.hu-n (magyarul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Árvai Jolán az Internet Movie Database-ben (angolul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Árvai Jolánra emlékezve (Kulturház, 2006. december 14.), nava.hu
  • Az Árvai-Művek dokumentumfilm
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJt8hHvgG8dp376tjVbDbd
  • VIAF: 712147425848045040004
  • PIM: PIM42313
  • LCCN: no2016118924
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap